Mesegyperces arról, hogy minden jó, ha a vége rossz is

– Haló. Jó napot kívánok, Tihamérral szeretnék beszélni.

– Most nem tudom adni – válaszolt rövid, szuszogással bélelt hatásszünet után egy férfihang.

Tihamér már 2 napja alig-alig hívta fel a szüleitől, és minden sms-ére csak egy odavetett, kurta és flegma mondatban válaszolt. Vasárnapra betelt a pohár, most aztán kideríti, mi az oka ennek a tohonya szűkszavúságnak.

Pacuha, lomha téli nap volt, lusta, akárcsak ez a kapcsolat. Ennek a rossz ízű hallgatagságnak mihamarabb véget kell vetni, be kell alá gyújtani, gondolta, és a dühöt választotta a legjobb megoldásnak. Idegesen pityegte be a soproni előhívószámot, mert a fiú mobilját már egy ideje nem érte el. Remek, most legalább megismerheti a papát, akinek Tihamér sosem akarta bemutatni.

– És egyébként kivel beszélek? – kezdte az ismerkedést, ha már erre Tihamér nem kerített sort.

– Tihamér apja vagyok. És Ön mégis kicsoda? – kérdezte atyáskodóan.

– A barátnője vagyok – hangja picit megbicsaklott, ahogy megrángott az ajka.

– Na, az kizárt! – nevetgélt lekezelően a papa.

– Mert? – most már egészen felháborodott, de legalább valami szikrára pattant benne Tihamérral kapcsolatban.

– Há’ mer az itt van nála.

– Tessék?

– Há’ itt vannak a szobában. A barátnőjével. Azt kérte, mondjam meg magának, hogy többé nem akar magával beszélni.

Egy pillanatra át kellett gondolnia, tett-e valamit Tihamér ellen, amiért ezt érdemli. Jó, igen, sokszor porszívóügynökhöz hasonlította gondolatban, de ezt sosem hozta volna a tudomására. Na de ez már több volt a soknál.

– Aha, értem már, miért nem mutatott be magának soha! Gratulálok a családjához – vágta rá a telefont.

Most már tényleg befűtöttek, és a vasárnap sem volt többé vontatottnak mondható. Azonnal a telefonjához kapott, hogy Tihamérnak jól beolvasson.

Képzeld, megismertem az apukádat. Így legalább érthető, miért rejtegettél előle. Egy bunkó, mint te. A családi összetartáshoz viszont gratulálok, seggfej.

Pity, pity, küldés – olyan isteni volt elengedni ebben az egy mondatban az összes felgyülemlett feszültséget! Lüktettek a vénái, pezsgett a vére újból.

Egyáltalán nem értem, miről beszélsz. Apám?

– várta Tihamér sms-e és legalább 10 nem fogadott hívás. Ha „az apád” is egy szitokszó volna, most csak ennyit válaszolna, de mivel a humor nem volt Tihamér erőssége, inkább feltárcsázta újra a számot, hogy a kagylóba üvöltve egészen Sopronig eressze el haragját.

– Haló? – szólt bele most egy női hang.

– Ez meg biztos az… Az anyád! – káromkodott magában, de inkább elővette jó modorát. – Jó napot, Tihamér barátnője vagyok. Az előbb beszéltem az apukával. Tihamérral beszélhetnék?

– Ööö. Hát ez egy szegedi telefonfülke.

Ez most vagy az Adams family, vagy tényleg hatalmas baklövést követett el, az utóbbira mégis nagyobb volt az esély: összekeverte a két város körzetszámát. Kínnal vegyes nevetéssel pötyögte be az exkuzáló sms-t, de mire a végére ért, annyira megtetszett neki a történet, hogy egész mese kerekedett a telefon kijelzőjén.

Aha.

– jött a válasz Tihamértől, és a lány is rövidre fogta: egy gyors levegővétellel a fikarcnyi kis vonzalmat is  egyszuszra kifújta magából. A megkönnyebbülés mégis hatalmas volt.

– Szakítsunk akkor igaziból is – javasolta egy következő üzenetben, és képzeletben cinkosan összekacsintott a szegedi telefonbetyárral. – Úgy a jó, ha olyannal vagy együtt, akivel meséket lehet írni – de ezt már csak gondolatban tette hozzá. Majd elmondja egyszer annak, aki érti.