A reggeli öltözködésnél vette először észre. Akár egy véletlenül ejtett karcolással is magyarázható lett volna, mégis nagyon zavarta. Kifeszítette és összegyűrte körülötte a bőrt, megdörzsölte, megnézte minden szögből, majd eszébe jutott, milyen messze van a patika, és egyébként sem tudta, sebfertőtlenítőt vegyen vagy rázókeveréket, melyet rovarcsípésekkor szokás, de mindenképpen neki kell felállítania valami gyors diagnózist, mert ilyen semmiségért és valójában ennél nagyobbakért sem menne a bőr-és nemibeteggondozóba. Megszégyenülni. Aztán egész napra elfeledtette vele a kendője és a vajaskenyér-készítés, a paprika roppanós húsának felkarikázása, a szalámi héjának lehúzása, aztán a kenyérmorzsa, az összegyűrődött műbél és a pergő paprikamagvak gondos összetakarítása, csak a tükör előtt elhaladva lebbentette fel néha a kendőt, hátha már nincs ott. De még vörösebbnek is tűnt, a húst körülötte mintha feltépték volna. Az enyhén fogazott szélű bőr mint egy elszáradt aprócska málnalevél kunkorodott felfelé. Talán húzódott, de inkább csak a látvány keltett benne valami ismeretlen helyről érkező mély fájdalmat és riadtságot.
Amióta újra gyakori vendége volt a szikligeti tó vidékének, megfogadta, hogy minden reggel szalámis kenyeret készít Csongornak, és még valami bónuszt is belecsempész az uzsonnás szatyorba, egy túrórudit vagy esetleg egy jó kapást kívánó szerelmes üzenetet, hogy lelkesítőbb legyen az egész napos pecázás. Sült halat is tett volna bele a hús helyett, de Csongor soha nem hozta haza a kapásokat, ha egyáltalán voltak neki.
Ősszel jött ki a második, a kézfején, és ezzel egy időben a mellkasán lévő seb is sajogni kezdett, először fakasztva magából vért. A seb körüli bőr rémségesen feszült, és olyan mélyen nyilallt, hogy komolyan fontolóra vette a megnézettetését, de aztán letett róla, Csongornak volt egy jó kenőcse rá, ami egy ideig csillapította a tüneteket. A férfi éjjeli szekrényében találta, a rengeteg horgászprospektus és engedély között, ráadásul egy halom csali is ellepte a tégelyt. Nem akármilyen csalik voltak ezek: színes cérnákból, textilekből őz – és nyúlszőrből, fácántollból szőtt szilikon, polifoam – vagy gyöngytestű, fényes cserebogarak, szitakötők, nimfák és tegzesek, úgynevezett műlegyek, melyeknek készítésével Csongor órákat elidőzött esténként. Ezek a kis változatos ál-élőlények tarka bizonyítékai voltak annak, hogy Csongor figyelmét nem a kiütései, hanem a tökéletes csalik kidolgozása köti le.
Télen sem ment orvoshoz, pedig most egyszerre kettő is kialakult, az egyik közvetlenül a bokája fölött, a másik a homlokán. Annyira már nem érte meglepetésként, lelkében kimerült fájdalommal törődött bele az újabb csúfságok jelentkezésébe.
Aztán egyik délután, amikor Csongor elfelejtette bezárni a teraszajtót szellőztetés után, és az erőtlen kora tavaszi széljárás átjárta a paplant és a lepedőt, valami elképesztő dolog történt. Még fáradt volt az éles és gyorsan pergő álmokkal járó napközbeni alvástól, ezért nem azonosította azt a rezes ízű, sós valamit, azt a bizonyos trombocita-, hemoglobin-ízt a nyelve hegyén. Aztán ahogy beérte tudata is teste ébredését, ijedten pattan ki az ágyból. Nem a szellőtől volt hideg a lepedő, hanem a kifakadt sebekből kikanyargó vértől. Ordított volna, de egy hang sem jött ki a torkán, csak némi halk cuppanást hallatott, ahogy sebes ajkai egymáshoz ütődtek a néma tátogástól. Kivágta az ajtót, leszaladt a domboldalon, a tó felé, át az erdőn, amíg meg nem csapta orrát az iszapszag, szemét pedig a látvány:
Csongor zsinórja ide-oda rángatózott, majd mikor a vonaglás alábbhagyott, előbukkant a hal feje is, bamba, körívű szájában egy kb 26-os horoggal, testén pedig apró vágatok halovány nyomai látszódtak, legalább 5-é, a legkülönfélébb helyeken: a kopoltyúfedőn és íveken, a farok- és hasúszókon, és mintha az egyik szeme is hiányzott volna, már amennyire meg lehetett állapítani, hiszen teste nem volt szokványos. Talán valamikor nyúlánk, szépen ívelt lehetett, de most inkább hasonlított egy amorf, amőbaszerű állatra. Csongor hálóval merte ki a horognyomok borította, petyhüdt testet, egy fogóval kitépte a kampót a szájából, és elővigyázatosan az iszapos földre fektette, hogy fényképet készíthessen róla, majd a tó vízében megmártogatott kezével újra megfogta a pikkelylemezekkel borított elpuhult halat, lágyan a vízbe eresztette, és lassan ringatni kezdte ott, míg farokuszonya újra fickándozni nem kezdett. Csongor nem vette észre, hogy figyelik, belefeledkezett a hal hintáztatásába, aztán mikor az uszonyával hirtelen csapott egyet, elengedte, az meg – ki tudja már hányszor – elmerült a tóban, gyűrűdző vérhullámokat verve maga körül.
Várja vissza a Szikligeti Tükör Tó! – kiáltott a felirat az útszéli táblán, amint a taxi bekanyarodott vele a főútra, a város irányába. Lassan gurult a kocsi, pattogva ugráltak kereke nyomán a kavicsok. A visszapillantó tükörből a lemaradó, üres kocsiútra nézett, majd sebeire, melyek rózsaszínűvé, bársonyszerűvé forradt hegekké váltak, ahogy egyre kijjebb jutottak Csongor vidékéről, egyenesen, az otthona felé.
Fotó: boredpanda
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: