Gyömbér, akire azért ragadt ennek az ízletes gyökérgumónak a neve, mert gyömbérszínű fuvallat-szerű foltok tarkították bárányfelhőként habos bundáját, már kiskorában lázadó volt az ebek között, hiszen még a nevének sem felelt meg: hamar levedlette a barnás foltokat, és fehér vattakupacként boldogította gazdáit. De nem csak ez volt benne ellentmondásos, hanem az is, hogy míg fajtájának szinte minden tagja pamacs-szerű farokkal rendelkezett, az övé inkább egy elhajló pálmafára hasonlított. Sőt egyáltalán nem volt fazonra nyírva, ahogy a többiek, és emiatt nem is tűnt olyan kecsesnek. Nevettek is rajta, hogy „kövérre van vágva”. Gyömbért ez azonban nem érdekelte, szerette a gömbölyded formákat, nem csoda, hogy szerelme egy teltkarcsú tacskó volt, aki lomhán húzta a földön csecsbimbóit az álterhessége miatt. Mégis, akármikor kiszimatolta cammogó lépteit, Gyömbér pont olyan csipogó hangot hallatott, mint kedvenc gumiállatai, és szinte megfojtotta magát a pórázzal, csakhogy a dundi kotorékeb lába nyomát érje. Más kérdés, hogy soha nem jött össze neki a románc. És ha meg is történt volna, Gyömbér akkor sem járt volna sikerrel, mert egyszer elhagyta férfiasságát egy sürgőségi műtét közben, mivel annyira tisztaságmániás volt egy időben, hogy átnyalta magát a hasától egészen a hátáig.
Gyömbér abban sem volt mindennapi, hogy helytelenül tanulta meg az utasításokat: ha azt parancsoltad neki, ugorjon, lefeküdt, és farkcsóválva várta a jutalmat, amit meg is kapott, hiszen gazdáinak nagyon tetszett ez a csalafintaság. Mégis, a világtörténelmet kitűnően ismerte történelemtanár gazdája miatt, akire amúgy roppant módon hasonlított: mindkettőjüknek fehér, göndör haja és szakálla volt, és sétálás közben egyik sem nézett a lába elé, ezért is történhetett meg, hogy egyszer Gyömbér mentette meg Gyömb Urat, amikor az egy kiálló macskakőbe botolva eltörte a combnyakát. Legalábbis Gyömb Úr ezt mesélte mindenkinek, hogy milyen okos az ő kutyája, mert ha nagyobb lenne eb-teste, bizony megmentette volna a zuhanástól, így csak a mentőket várta meg vele, ami azért szintén szép gesztus, tekintve, hogy nem akármilyen tacskók jártak-keltek a baleset színhelyének szaglótávolságában.
Forrás: boredpanda
De hogy miért is volt ez a gombszemű, felhőtestű lény más, mint fajtársai? Azért, mert – és ez már az elején egyértelmű volt – soha nem válhatott kacsavadásszá, mint a többiek. Ebbe mindenkinek szépen bele kellett nyugodnia, ugyanis Gyömbér, hiába díszelegtek mancsain a piciny, vízálló hártyák, még a pocsolyákat is elkerülte séta közben. Ha pedig esett, megmerevedett, kitámasztotta mellső lábait és vinnyogni kezdett hangosan. Csupán csak az árulkodott arról, hogy genetikailag valami köze lehet a kacsákhoz – helyesebben a levadászásukhoz -, hogy nagyon ragaszkodott egy plüsskacsához, amit minden vendég érkeztekor a lábuk elé terített, majd addig marcangolta, cincálta, rázta, míg egy újabb adag vattatölteléket köpött ki magából az agyon-nyúzott plüssjószág.
De még mielőtt bárki azon kezdene aggódni, hogy Gyömbér esetleg ebbe a céltalanságba tönkrement volna, annak elmondom, nem így történt, sőt, Gyömbérnek is sikerült a kiteljesedés útjára lépnie. Történt ugyanis, hogy egyik napon, amikor éppen a fodrásztól baktatott hazafelé, egy divatfotózásba ütközött.
– Jaj, de cuki vagy! – sikított fel a modell, és majdnem elkente száján a rúzst, ahogy az édibédiség érzetétől automatikusan a fejéhez kapott.
– Jól mutatna a fotón – vigyorgott a fotós, megragadta a pórázt és a modell kezébe adta. – Nézz a kamerába – instruálta a kutyát.
Ám, amint tudjuk, Gyömbér helytelenül cselekedett az utasításokra, és épp az ellenkezőjét csinálta annak, amit elvártak tőle. Ezen az pedig végképp nem segített, hogy a modellnél némiképp formásabb entitás, egy drótszőrű tacskó haladt el előtte az úton.
– Áh, nem bírom tartani – nyafogott a nő, majd elengedte a pórázt, mire Gyömbér úgy futott ki a divatfotóból, és egyúttal önmegvalósításának egyetlen, megmaradt lehetőségéből, mint a reggel ottfelejtett kotyogósból a kávé.
Így történt hát, hogy Gyömbérnek végül egyáltalán nem sikerült beteljesednie. Hacsak nem a cukiságot nem tekintjük az önmegvalósítás formájának.
forrás: boredpanda
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: