“Ki lényegtelent fontosnak, s nem fontosnak hisz lényegeset,
téves gondolkozásával a lényeghez sosem jut el” – mondja Buddha. De mi a lényeges? – kötekedhet a halandó. Az Álomizgatásban, ahogy sokszor az álmokban is, minden épp fordítva van: a lényegtelen lényegessé válik, a lényeges lényegtelenné. Elárulunk pár tippet, hogyan aknázhatjuk ki a lényegtelent annak érdekében, hogy úgy tűnjön, jelenlétünk mennyire lényeges, mérvadó, fontos a rendszerben. Hogyan váljunk kardinális ponttá az álomigazgatás koordinátarendszerében? Ma e fura világ VIP-kézikönyvéből emeltünk ki pár nagyon fontos intelmet.
1. Mindenről csináljunk feljegyzést
A fontosnak tűnés első pontja, ha minden cselekedetünket és gondolatunkat dokumentáljuk, és aktát gyártunk belőle. Ügyeljünk arra, hogy mindig legyen mondanivalónk! Ha kifogytunk az ötletekből, már mindent kimondtunk, kritizáljuk a munkatársainkat, szóljunk bele mindenbe, és ezt is aktásítsuk! Ügyeljünk a szép megfogalmazásra, és bármiről is legyen szó, tegyünk az iratba minél többet az alábbi kifejezésekből: tisztelt, szíveskedjen, sor kerül, keretében, ezúton, engedélyével, javaslom, továbbá, tudniillik, hovatovább, jelezvén, bízva, álomigazgató úr, szíves, engedelmével.
2. Mindig kapjunk a hónunk alá egy nagy köteg iratot, akárhová megyünk
Az irodából sose menjünk ki üres kézzel, hisz ne feledjük, nem véletlenül nyomtatunk annyi feljegyzést. Kapjunk egy köteget a hónunk alá, mielőtt elindulunk kávézgatni, csacsogni, pletyizni, étkezni vagy kiválasztani. Ezzel a módszerrel mindig azt a benyomást keltjük, mintha épp nagyon és felettébb fontos és halaszthatatlan dolgunk lenne, és minden egyes percünket csak a rendszer jobbításával töltenénk.
3. Hangsúlyozzuk lépteinket a folyosón
Miközben épp a papírokkal rohangálunk, ügyeljünk arra, hogy ezt mindenki más is hallja. Ennek érdekében magassarkú cipőt hordjunk – lehetőleg kopott sarkút, hogy még jobban csattogjon – és gyorsítsuk fel a lépteinket, hogy úgy tűnjön, mindig sürgős dolgunk van. Egy picit túl is tolhatjuk a dolgot: rohanhatunk akár, és mellé sikonghatunk is valamit, pl. hogy “mindjárt kezdődik az értékezlet”. Ha a magassarkút nem néznék rajtunk jó szemmel – lévén, hogy férfiak vagyunk -, akkor nyomatékosítsuk lépteinket: trappoljunk, galoppozzunk lehetőleg úgy, hogy beleremegjen a fal. Ha a rohanáshoz és a lábdübögéshez túl fáradtak vagyunk (hiszen a fontosnak tűnés nagyon sok energiát fölemészt), akkor elég, ha csak azt üvöltjük: “már rajta vagyok az ügyön, épp ezen dolgozom, bent kell ma maradnom” – mintha valakihez szólnánk. Ha úgy érezzük, ez azért ciki, akkor mindig rángassunk magunkkal valami újoncot, akivel már sikerült elhitetnünk mekkora hatalmunk van, és sóhajtozzuk neki: “istenem, mennyi munkám van”.
4. Csatlakozzunk feljebbvalóinkhoz
Minden apró-cseprő, párdon nagyon fontos dologban kérjük ki tanácsukat, és lepjük el őket a feljegyzéseinkkel. Ha nagyobb csoportosulásokban vannak jelen épp a folyósón, menjünk a közelükbe, dörgölőzzünk hozzájuk, bólogassunk, ha beszélnek, és mindig hahotázzunk a vicceiken. Tegyünk kritikai megjegyzést a többiekre a közös ebédek alkalmával, és ügyeljünk arra, hogy mindig mindenben legyünk nagyon kompetensek.
5. Nyújtsuk el az értekezleteket
Mindennel kapcsolatban legyen észrevételünk, akármiről is legyen szó. Minden témafelvetés kapcsán legyen mondanivalónk, mindenki más javaslatához fűzzük hozzá a miénket is, lehetőleg ellenkezzünk. Keressük mások munkájában a gyenge pontokat, és kekeckedjünk. Mindent állítsunk be úgy, mintha egy megoldhatatlan feladat lenne, és hangosan elemezgessük, hogy az adott irány miért rossz. Ha úgy érezzük, nem tudunk semmit sem hozzáfűzni a témához, az értekezlet végén vessük fel például, hogy remek ötletünk van, hogyan lehetne a munkatársakat mosogatásra bírni ebéd után.
+ 1. tipp a feletteseknek
Ha minden tanácsot megfogadunk, és sikerül annyira jó alakítást nyújtanunk, hogy akár feljebb is léptetnek a ranglétrán (ami simán előfordulhat az Álomigazgatásban), akkor további praktikákkal még jobban erősíthetjük a most már tényleg nagyon-fontosságunkat. Sose múlasszuk el, hogy alattvalóinkat megfenyegessük és a szabályok betartására ösztökéljük. Mutatóujjunkat feszítsük ki mereven, és rázzuk meg az arcunk előtt, miközben éles szemvillanásokkal pásztázzuk végig az embereinket, és fogalmazzunk meg egy nagyon fontos hibát velük kapcsolatban, pl. hogy az esernyőiket kint hagyták a folyósón. Hasznos, ha mondandónkat a következő szófordulatokkal egészítjük ki: “utoljára mondom, nem mondom még egyszer, ez az utolsó figyelmeztetésem, ilyen elő ne forduljon”, de soha ne említsük meg, milyen következményekkel számolhatnak.
Fotók forrása: internet
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: