Egy ideje az unalmas és monoton munka előli egyetlen menedéke az origami hajtogatás volt. Eleinte nem ment olyan könnyen, alkotásai szánalmas utánzatai voltak a youtube-videókon látott mesterműveknek. Aztán egyre inkább belejött a hegy- és völgyhajtásokba. Igaz ugyan, hogy magától soha nem tudott volna egy formát sem kitalálni, mert már a matematika tanára is megmondta, semmi térlátása nincs, de papírfiguráit épp elégnek találta ahhoz, hogy majd örömöt okozzanak leendő gyermekének, ahogy a falról lelógva dínó- és vízilóárnyékot vetnek a kisszoba falára.
Aztán vett eredeti japán origami papírt is, puhát és szakura-illatosat, csakúgy elomlott ujjbegyein, ahogy oda-vissza hajtogatta. Ahogy magát is, amikor az egész napi hajtogatástól elgémberedett végtagjait jógával próbálta újra rugalmassá tenni. És ahogy csavargatta magát, rájött, hogy a jóga is origami, vagy az origami a jóga: felfelé néző kutya-, teve-, oroszlán-, kobratartás. Egy kis gyakorlással teste is képes volt úgy hajlani, mint a papír, és különféle állatfigurává válni pár lélegzetvétel erejéig.
Nem sokára arra is rájött, hogy tudata is képes ilyen műveletek végrehajtására: gondolatban össze tudja hajtani az erkélyről látható világot, a zöld fát, a fekete égboltot meg a kifli alakú Holdat. Az utcákat, vele együtt a sétáló embereket is. De vajon mi lehet a világ mögött, ha tényleg összehajthatná, tűnődött, és nagy nevetésben tört ki a semmi képzetén.
Másnap reggelre rájött, ennél sokkal fontosabb kérdés, mivé is hajtogatná a világot, majd felállt, és kinyitotta az ablakot a semmire a nagy, rózsaszín papírelefántban.
Képek forrása: http://flickrhivemind.net/Tags/origami,surreal/Interesting
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: