Az egész úgy kezdődött, hogy János rám bízta az albérlet kulcsát, mert vidékre utazott, így nekem kellett elintéznem, hogy a bérlők 11-kor bejussanak a lakásba, és átvegyék a kulcsot…
Benyitok, teszek-veszek, aztán mint aki jól végezte dolgát, kimegyek a gangra elszívni egy cigit egy doboz narancslé társaságában. Már végzek, mikor egy baljós széláram nem éppen jólnevelt módon, hanem úgy rendesen bebassza a lakásajtót. Ah, csak ne gombos kilincs legyen rajta – sóhajtok, de persze, hogy az van, ha az ajtók úgy gondolják, hogy csak úgy bebaszódnak, általában nem rendes, kívülről is nyitható kilinccsel teszik azt.
Egy perc vészjósló csend következik a házban és bennem is, ennyi kell az elmémnek, mire felfogja mi van, illetve mi nincs nálam. Egy öngyújtónál és egy narancslénél nem több, még a Meztelen túlélők című műsorban is több kellékkel engedik útjára az embereket, igaz ez nem a dzsungel, vagyis csak amolyan városi, itt mindenki mobiltelefonnal üzemel. De az enyém a lakásban.
Egyszer bízzák rám ezt a feladatot, és ez történik… -kattogok – nem mehetek ki, mert jönnek a bérlők, ráadásul az udvarajtó is hasonló elven működik, belülről igen, kívülről nem nyitható, vissza se tudok jönni. Szerda délelőtt, egy lélek nincs a házban, a közösképviselő, Pók néni meg nincs otthon. Max. a bérlőket tudom megvárni, de az meg tök ciki, ráadásul nem tudom őket beengedni…
Állok, mint Júlia az erkélyen, hátha jön a megmentő, és kisvártatva jön is valaki. Lekiáltok, segítség, kiderül, hogy angol, basszus, na jó, veszem tudomásul a szomorú tényt, akkor angolul kell összeszednem az ide-oda cikázó gondolataimat. Elkérem a mobilját, de rájövök, hogy nem tudom János számát, ezért felhívom anyámat, hogy hívja a zárkirályt, meg küldjön Jánosnak üzenetet a facebookra, amit úgy sem néz meg, mert alig van ott net, ahol van. Oké, de honnan tudom, hogy megjött a zárkirály?
Sebaj, most már érzem megoldom, csakazértis. Jön is negyed óra múlva Pók néni, adja ő is a telefonját, tudja János számát, felhívom, mondom, “el kéne jönnöd Pestre felvenni a pótkulcsot”, “ami kb. 2 óra”, mondja, “de minden tollas kulcs nyitja a zárat”. Nahát milyen zár ez, sóhajtok megkönnyebbülve, és Pók néni telefonjáról anyámmal lemondatom a zárkirályt.
Öt doboznyi tollaskulcs elhasználása után, egyszer csak katt, és nyílik a zár, csörög a telefonom, a bérlő az, hogy mindjárt itt is van. Mintha valami isteni terv centizte volna ki a megoldást – minden épp akkor történt, amikor történnie kellett.
Le is vontam gyorsan a tanulságot, az élethez csupán öt dolog kell:
1. Ha nem esel pánikba, hanem együttműködsz a leghülyébb helyzettel is, az megoldja magát, mintha csak ki lenne mérve, minek, hogyan, mikor kell történnie
2. Soha ne menj a gangra kulcs nélkül gombos zár esetén
3. Igazából cigizni se menj, mert látható, milyen “veszélyes” szokás
4. Ha nincs nálad telefon, megint kénytelen vagy megbízni másokban, és mindenki segítőkész
5. A pókok tényleg szerencsét hoznak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: