Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Álomigazgatás, azon belül is dr. Kustánczy Balambér, aki ha egyszer hatalmat kapott, bizony az alkalmon is kapva kapott, hogy alattvalói egrecíroztatásával üsse el az időt. És ha már az idő is szóba jött, voltak ám bizony olyanok, akik 8 óra 2 percre értek be irodába, és 8 óra 4 perckor vették fel csak a munkát. Ilyen voltam én is, és ez Kustánczynak nem igazán volt kedvére. Eldöntötte, feljegyzést ír álomigazgató asszony részére, és bemószerolja a későn érkezőket a következőképp:
ELJEGYZÉS
Igazgató Asszon, Önagysága részére!
Tárgy: jelentés az Álomigazgatás állományának tagjainak munkaidőbe érkezésének ellenőrzéséről
Igazgatóasszony 2013. augusztus 29-i, jogos és következetes kérésének meg felelően 8 óra 00 perckor, a Igaz gató Asszony irodájának órájához igazodva meg állapítottam, hogy a fő osztály dolgozói minősíthetetlen mag atartást tanúsítanak a szervezet munkamorálját tekintetbe véve a munkábaérkezés Munka Törvénykönyve szerinti gyakorlatának szabályait tekintve. Különös tekintettel Csillag Aliz munka vállalóra nézve, aki órája szerint 8 óra 2 perckor és 35 mp lépett be a Mt. szerinti munkahelyre és vette fel a munkát.
Ezúton jelezném, hogy az Mt. és a Álomigazgatás házirendjében foglaltakat is megsértette ezzel, melyet Aranyosi Izabel Humánpatológiai Főosztály Vezető Asszonynak is jeleztem.
Az eltelt egy hétben szagszerűen vezettem a munkábaérkezés pontos idejét, a portán lévő kulcsleadási jelenléti ív felhasználásával, amelyből hétvégén átlagot vonva arra a meg állapításra jutottam, hogy a Főosztály dolgozói – Rajtam kívül – az Mt. szerinti munkaidőn belüli magatartásra vonatkozó részeinek nem tesznek eleget, az orrmánytisztviselői bizalmi magatartás fogalmát nem elégítik ki, amint az az alábbiakból is kiderül:
Kustánczy Balambér 07.40 – 20.30
Csillag Aliz 08.02 – 16.30
Javallom a későn érkezők azonnali hatályú felmondásának Humánpolitológiai főo-al együttműködve való megkezdésének elindítását. És még engedtessen meg nekem kedves igazgató Asszony egy személyes megjegyzést a tekintélyelvűség és a tisztelet példamutató hasznosságáról neves görög filoszom tollából:
“Milyen közel állnak egymáshoz: adni – kapni, ajándékozni – elvenni, tisztelni –
megalázni, odafigyelni – elvárni, elengedni – kényszeríteni, megbocsátani –
haragudni, megbízni – gyanakodni, együttérezni – közönybe burkolózni, hinni –
A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.”
Budapest, 2013. szeptember 6.
- Kustánczy Balambér
főosztályvezető-helyettes
Látta:dr. Kustánczy Balambér (K(G)B)
Készítette: Dr. dr. Kustánczy Balambér
Következménye aztán nem lett a bűntettnek, de én azért levontam a következtetést: Az lehet, hogy az álomigazgató asszony órája még a greenwichinél is pontosabb, de hogy Kustánczy helyesírása a pontatlannál is pontatlanabb, annyi szent…
Fotó: boredpanda
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: